2010. február 3., szerda

Pakaua történetek

Egy tündéri kis tapasztalatom volt a Pakauámmal - Totememmel.

Úgy döntöttem, hogy kényeztetem magam egy kicsit és zuhanyzás helyett egy kád jó meleg vizet választottam. Befeküdtem a vízzel félig megtelt kádba és meghívtam a kolibrimet is egy kis közös fürdőzésre. Azonnal elő is bukkant, felröppent örömében és mint kis delfin csobbant a vízbe. Mindig így szokta, ha meghívom fürödni magammal. De visszanéztem rá, mert gyanús lett, hogy most még sem delfinként lubickol, hanem mintha pingvint láttam volna. És tényleg így volt. Egy kis pingvin volt ott.
Eszembe jutott, hogy a pingvinek nem biztos, hogy szeretik a melegvizet, már pedig az én vizem jó forró. Elképzeltem, hogy a hideg vízben mennyivel jobban érezné magát a pingvin. No, de ő tudja.

A következő pillanatban azt éreztem, hogy a melegvíz helyett hideg folyik már a kádba és rohamosan hül a vizem. Gyorsan elzártam a csapot és arra tudtam gondolni, hogy elromlott a melegvizet előállító készülék. Még majdhogynem dühös is lettem, hogy hívhatom a szerelőt. Tettem még egy próbát, de rendületlenül folyt a hidegvíz a melegvíz csapból. A fürdővizem így kihült. Ahogy ültem ott a kihűlt vízben, vettem egy jó mély lélegzetet és ismét szólítottam a pakauámat. Megkértem utólsó reményként, hogy mennyen már és aktíválja azokat a potenciálokat, amelyek által a melegvízes csapból ismét forró víz folyik.......Ő el is indult ez ügyben és láss csodát, pillanatokon belül ismét melegvíz folyt a kádba. Hamar átmelegítette a langyos vizemet és végre élvezhettem a fürdést.
Ahogy elnyúltam ismét kényelmesen a vízben, akkor láttam csak rá erre az egész melegvíz-hidegvíz történetre. Végül is az én hitrendszeremben volt az, hogy a pingvin csak a hideg vízben érezheti jól magát, pedig az én pingvinné alakult kolibrim szemmel láthatóan remekül érezte magát a melegvízben is. De mivel humorral is megáldott állatka, így megtréfált egy kicsit........ így hangosan felkacagtam én is és örömmel töltött el. hogy ennyire valóságos a pakauám.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése